Első fejezet

  Várok. Hogy mire, azt pontosan nem tudnám megmondani. Biztos azzal a dologgal kapcsolatban. Azzal a balesettel. Minden olyan homályos, és senki sem képes válaszolni. Olyan az egész, mint valami álomban, de akárhogy csipkedem magam, egyszerűen nem ébredek fel.
  Egy nagy teremben vagyok. Körülöttem olyan emberek állnak, mint az árnyékok. Feketébe vannak öltözve, és egyszerre érzem azt, hogy figyelnek, meg hogy nem is. A szoba közepén egy nagy, ódon faasztal foglal helyet. Ott is ül jó néhány személy. Ha jól számolom tizenegyen. Egyik oldalt öten, a másikon haton. Az asztalfők üresen állnak. Senki sem szólal meg. Én egyik lábamról a másikra állok idegességemben. Lehet, hogy valami szektához kerültem be?
  A hatalmas ajtó kitárul, és egy szőke hajú lány lép be. Huszonéves lehet, de a szemében mégis látok valami furcsát. Két másik fekete ruhás követi, egy alacsonyabb nő, és egy férfi. Ekkor mindenki felpattan ültéből, és valami meghajlásfélét mutatnak be. Egy percre olyan érzésem támad, mintha visszacsöppentem volna a XVIII. századba. Mintha most a testőrszerű emberek még éberebben figyelnék az eseményeket.
  A szőke int, hogy üljenek le, és ő maga is odamegy az asztal végébe. Olyan méltóságteljesen áll, hogy még én magam is elszégyellem magam a ruhaviseletem miatt. Megköszörüli a torkát, és ahogy beszélni kezd, lyukat vág a csendbe.
  - Mindenki tudja, hogy miért vagyunk itt. - kezdi el rejtélyesen. - A kérdés tehát adott. Ki mit gondol. Mit kezdjünk az emberlánnyal? - valahogy megérzem, hogy rólam szól a beszélgetés, és megpróbálom kivenni belőle a lényeget. Az első kérdésem pedig valahogy így hangzott. Ha engem emberlánynak emlegetnek, akkor ők vajon mik lehetnek?
  Először egy férfi szólal fel. Nagyon gunyoros a hangja, és az egész személy olyan unszimpatikus. - Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy egy emberlánnyal akarjátok megvédetni a Conta lányt? Ez a vérvonal már így is kezd a végéhez közeledni. Ez csak felgyorsítaná a morák kihalását. - érvel. A "Conta lány" szófordulatra én is felkapom a fejem. Talán az egyetemi barátnőmről van szó? És kik azok a morák?
  - Szerintem ha megfelelő kiképzést kap, akkor talán meg tudná védeni. - szólal fel egy újabb ismeretlen. Erre a kijelentésre az előbb beszélő ember felkapja a vizet.
  - Hogy is tudná megvédeni ez a nádszálkisasszony egy strigától?! -
  Nádszálkisasszony? háborodok fel, persze csak gondolatban. A mandulám már így is akkorára dagadt a félelemtől, hogy képtelen lennék megszólalni.
  - Nem szabad elfelejtenünk, hogy a dampirok félig emberek. - mondja egy újabb bent lévő. - Ez arra utal, hogy talán van bennük  annyi spiritusz, hogy meg tudják védeni a morákat. Ez segíthetne a mi helyzetünkön is. Ha az emberek is védelmeznének, nem kéne a dampirokat idő előtt vizsgáztatni. - az asztalfőn ülő lány erre bólint aztán egyenesen rám néz.
  - Te mit tudsz a mi világunkról? - szakítja félbe a veszekedőket. A torkom még jobban összeszorul, és a gyomromban lévő étel liftezőset játszik. Mindenki engem néz. Mintha most eszmélnének rá, hogy én is itt vagyok. Megköszörülöm a torkomat, és erőtlen hangon megszólalok.
  - Tulajdonképen milyen világról is beszélünk?